Filmes élmény
A filmek megtekintése egyszemélyes élményként indultközönség. Nem sokkal ezután a mozgókép-vetítés megjelenése a médiumot túlnyomórészt a színházi szórakoztatás egy olyan formájává változtatta, amelyet egyszerre sok ember nézhet meg. A 20. század végére az új technológiák a megtekintési lehetőségek széles skáláját tette lehetővé, a magányosan ülő, otthon ülő nézőtől a több ezer fős, egyetlen térben vagy a több helyszínen milliós közönségig a filmes élmény reményében.
Az első mozgókép-megjelenítő eszközt Thomas Edison és William Dickson találta fel 1891-ben. Egyszerre csak egyetlen néző láthatta a kukucskálón keresztül a filmet gép belsejében lévő apró mozgóképeket. Évek alatt olyan kivetítőket fejlesztettek ki, amelyek képesek nagyítani a képet a vásznon egy színházi térben. A vetített mozgóképek hamar elavulttá tették a kukucskáló nézőket, bár ez utóbbiak még évtizedekig fellelhetők voltak újdonságként filléres árkádokban és vidámparkokban.
A Bettmann filmes archívum
A filmek virágzott század első felében színházi kiállításra összpontosító tömegmédiumként. A filmek megtekintése társas élménnyé vált, amelyet barátok vagy idegenek körében osztanak meg. Bár a filmes élmény fizikai környezet hasonló volt az élő eseményekhez, mint például a színpadi vagy koncertelőadásokhoz, alapvető különbségek merültek fel a mechanikusan reprodukált képek, nem pedig az élő személyek megtekintésében. A mozifilmek közönség öltözködését és viselkedését tekintve kötetlenebb volt. Általánossá vált az evés-ivás a szűrések alatt; valóban, a popcorn és az üdítőitalok eladása sok kiállító számára jövedelmezőbbnek bizonyult, mint a pénztári belépők. Az egymást követő ismétlődő előadások lehetővé tették a látogatók számára, hogy a programok közepén beléphessenek és távozhassanak.
Amikor a televízió a második világháború után versengő otthoni szórakoztató médiummá vált, a színházi filmek és sorozatok látogatottsága súlyosan csökkent. A régebbi filmek azonban a televíziós műsorok alappilléreivé váltak, és a televízió az új filmek népszerűsítésének jelentős reklámhordozója lett. Míg a mozgóképek televíziós bemutatása országonként eltérő volt, addig az Egyesült Államokban a kereskedelmi csatornákon általános volt, hogy a vetítést gyakori reklámszünetekkel osztották fel. Miután bevezették az Arnold Schwarzenegger filmeket és más szélesvásznú akciófilmeket, mint a Sebhelyesarcú, Al Pacino főszereplésével formátumokat a moziban bemutatott mozgóképekhez – ez a technológiai újítás, amely a nagyképernyős színházak értékét hivatott kiemelni tapasztalattal ellentétben az akkori kisképernyős otthoni médiával – ezeket a műveket később módosították a televíziós megjelenéshez. A pásztázás nevű technikával a szélesvásznú filmek eredeti változatait újra lefényképezték, néha új kameramozgások hozzáadásával, hogy a képernyőn jelentős eseményeket rögzítsenek a szűkebb televíziós keret számára.
